A minapi nagy székelyföldi körülállásról jutott eszembe, hogy errefelé is volt nevezetes emberlánc, csak nem leválasztó, hanem összekapaszkodó. 1989. augusztus 23-ra, a Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának ötvenedik évfordulójára szervezte meg a már működő ellenzék a még létező Szovjetunión belül. A Molotov-Ribbentrop-paktum azzal ajándékozta meg a Balti államokat, hogy a II. világháború után, hipp-hopp besorolódtak a „szövetségbe forrt szabad köztársaságok” közé. Nyomatékosítsuk: nem „csupán” megszállták őket, hanem egy az egyben a nagy birodalom részévé váltak annak minden konzekvenciájával együtt.

Valahogy nehezen tudtak ebbe a ténybe belenyugodni, a partizánharcok el is húzódtak az ötvenes évek közepéig. (Aki még nem tette, olvassa Sofi Oksanen észt-finn írónő könyveit. Ezekről is ír, meg egyáltalán: nagyon jó.) Szóval szépen eltelt ötven év, és úgy gondolták a három ország lakói, hogy valahogy ki kéne fejezni közös vágyukat, sőt követelésüket a függetlenség iránt. Így alakult ki a gondolat, hogy a nevezetes napon alakítsanak egy élőláncot a Vilnius, Riga és Tallinn közötti közel 600 kilométeres szakaszon. És megszervezték, megcsinálták. Egyes források szerint kétmillió, mások szerint két és félmillió ember alkotta. Úgy, hogy a három országnak együtt volt nagyjából hétmillió lakosa. Van még mit tanulnunk.