Ez a hét Dmitri Hvorostovsky jegyében telt. Aki még nem tudná, orosz operaénekes ő, baritonista, egészen jó helyeken szokott fellépni a világ operaszínpadain és mindehhez nagyon jó pasi. Rajongásom iránta régi keletű, még ha egyoldalú is. Együtt öregedtünk, ő is elhagyta már az ötvenet, de szépsége mit sem fakult, sőt. Pont így vagyok én is, legalábbis az előző állítás egy része tekintetében.
Hétfő este egy kedves virtuális ismerőstől megtudtam, hogy Hvorostovsky koncertet ad Vilniusban szombaton. Nagyon izgatott lettem, mert arra nem számítottam, hogy valaha élőben is hallhatom és láthatom. Izgatottsági szintem amúgy is az egekben volt, mert három hónap itt tartózkodás után végre találtam egy hímnemű lényt, aki megmozgatott bennem valamit. Aki a szomszéd megvesztegethetetlenül barátságtalan macskájára gondol, az nem téved nagyot, de erről most legyen elég ennyi.
A következő két óra azzal telt, hogy megpróbáltam interneten jegyet venni a koncertre. Biztos az izgalomnak tudható be, de eleinte csak litván nyelvű honlapokat találtam. Ez érdekes tapasztalatokkal járt, ugyanis néhány adatot ki kellett volna töltenem a regisztráció miatt. De folyton elégedetlen volt velem a gép. Ami nem csoda, mert amikor megtaláltam az angol nyelvű oldalt is, kiderült, hogy a vezetéknevem helyére az email címemet írtam, a hazai telefonszámom meg formátumában nem egyezett a gép keresztnévről alkotott fogalmával. Nagy kínlódással lett angol nyelvű honlap, regisztráció, és juhé! Jegyrendelés. Amikor ki akartam a bankkártyámmal fizetni, akkor újabb nehézség támadt, holmi biztonsági kódot kellett volna megadnom, amit tuti, hogy nem kaptam a banktól, legalábbis nem tudok róla. Így inkább csak lefoglaltam a jegyet azzal, hogy egy jegyirodában átveszem.
Eddig csak a szokásos szerencsétlenkedés zajlott, de a jegy átvétele már Örkény tollára illene. Elmentem kedden munka után a legközelebbi jegyirodába, ami történetesen egy színház pénztára is volt. Öt perccel előadáskezdés előtt. A mögém besorakozókat udvariasan előre tessékeltem, de ez máshogyan szocializálódott nép, mondták menjek csak, én voltam itt előbb. Átadtam a néninek a foglalási papírt, amit hosszan tanulmányozott a számítógépet is igénybe véve. Majd közölte, hogy „too late”, mármint hogy késő. És pantomimmel tudtomra adta, hogy a jegyet már eladták. Az ÉN Hvorostovsky jegyemet! Kicsit kikeltem magamból, és magyaráztam, hogy az nem lehet, mert én ezt már kifizettem. Ez csúnya hazugság volt, hiszen ha ki tudtam volna fizetni, ide se kellett volna jönnöm. A néni a vállát vonogatta, és mondogatta: late, late. A mögöttem állók egy része feladta, hogy aznap este színházba menjen, csak egy lány maradt. Az ő segítségével megtudakoltam, hogy akkor ez most azt jelenti, hogy elfogyott a jegy? Dehogyis, mondta a néni, és megmutatta az aréna térképét, hogy válasszak szektort. Rámutattam ugyanarra a helyre, ahová eredetileg is ülni akartam, a néni meg kiállította a jegyet.
A hét további részében a jegy az asztalomon állt, hogy mindig lássam. És végre eljött a szombat. Az ebédnél egy másodpercig gondolkoztam, hogy rátehetem-e a fokhagymát a csirkére, de hamar rájöttem, hogy nem fokhagyma fogyasztásom a legfőbb akadálya annak, hogy Hvorostovskyval kölcsönössé váljon a rajongásunk, így rátettem. Innentől már csak apró malőrök történtek, mint hogy a törölközőm pont ezen a napon döntött úgy, hogy zuhanyozás után kék bolyhokkal borítja be az egész testemet, miknek leszedése nem kevés ideig tartott; hogy a busz elment az orrom előtt; hogy zuhogni kezdett az eső. De oda értem, ott voltam.
A koncert maga profi, rendesen megcsinált dolog volt, de érzelmileg nemigen mozgatott meg. Ennek a fő oka az lehet, hogy lespórolták a kivetítőt. Na, most, egy sportarénában kivetítő nélkül, apró pálcikaembert látunk dalolni (szépen és megindítóan) és pózolni a messzeségben. Hvorostovsky sármja, szívdöglesztő mosolya és pillantásai a képzeletünkre voltak bízva. Mellesleg azért igencsak szólt a hangja, az nem okozott csalódást. A zenekar (A Kaunasi Szimfonikusok) szinte nagyobb élmény volt, mint szívem csücske. Feszes, pontos, sodró zenét adtak. Orosz szerzők operáiból és dalaiból állt a műsor, tényleg szép volt. Azért Hvorostovsky is megajándékozott egy felejthetetlen műsorszámmal. A ráadás ráadásaként énekelt el zenei kíséret nélkül egy vélhetőleg orosz ortodox egyházi éneket. Na, azalatt a három perc alatt valószínűleg nem vettem levegőt, ahogy a többi pár ezer jelenlévő sem.
