Komolyan mondom, rég éltem már át kultúrsokkot. Elég tapasztalt utazónak tartom magam, legalábbis Európában, de itt Koppenhágában félóránként elkap valami fura érzés, ami csodálkozás, bámulat, irigység és valami fura otthonosság elegye. (Lehet, hogy őseim valójában dán vikingek voltak, csak valahogy ezt nagyon erősen titkolták. Vagy egy kihalt mellékágtól származom, bár az Julinak van fenntartva.)
Szóval, itt vannak ezek a dánok és nagyon tetszenek nekem. Külsőleg is: bejönnek nekem a dán pasik, a nálam idősebb nők meg mind úgy néznek ki, hogy rájuk szeretnék majd hasonlítani. A gyerekek (akik, mint már mondtam, sokan vannak) szépek, szabadok, lazák, de nem hisztisek. Egész családok kirándulnak most az ünnepek alatt, ha van gyerek, kettő-három. A szülők beszélgetnek egymással, meg a gyerekekkel. A gyerekek odabújnak apuhoz, vagy anyuhoz, aki épp közelebb van. A reggelinél az öt év körüli kisfiú hintázik a széken, ahogy az ilyen korúak szoktak. Le is esik rendesen, ahogy várható volt. Nagyot kacagva feltápászkodik. Aztán még egyet esik, az már kicsit komolyabb, beveri a fejét. De nem bömböl, nem hisztizik, nem zuhan az apai pofon és az anyai üvöltés, a hányszor mondtam már, hogy ne csináld!? Odasimul az anyjához, az megölelgeti, és minden megy tovább a maga útján.
A parkban a család mindhárom gyereke: két fiú egy lány, fel van szerelve pajzzsal, karddal. A nagyfiú apjával tárgyal nagy komolyan valamit, a két kicsi meg megvívja a csatát, anyjuk nagy kacagása közepette. Igen, a kislány a fiúval, mindkettőnek van pajzsa is és kardja is. És nem dől rájuk a világ.Ennyit tesz a félelmetes gender ideológia.
Tegnap a csatornákon hajóztam, ami okos ötletnek bizonyult, mert egy idő után ugyan nem tudtam merre járunk, de egy csomó mindent előre láttam, amiket gyalog aztán ismét felkerestem. Aztán voltam a Botanikus kertben. Nyílik az összes rhododendron, meg egyébként is minden tele virággal. A város közepén, a házak ereszcsatornája tövébe futórózsát ültetnek. Van olyan ház, amire már magasan felfutott, van, ahol még csak kicsi bokor. Nem láttam letörve, kitépve, kitaposva egyet sem. A járdán kis elektromos kocsival jár a szemétgyűjtő. Kétméterenként leszáll, felszedi az eldobott cigis dobozt, vagy papír zsebkendőt, de még az ennél kisebb szemetet is. Valami hihetetlen nyugalom és kellemesség van itt. És még a nap is süt.
Utcakép:
